• Artyści


    Árpád Kákonyi
    3

    Árpád Kákonyi

    Ur.: 1982. szeptember 26.

    Zenei vezető, zenész

    1982-ben született Kalocsán. Zenei tanulmányait a helyi Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte Apagyi Judit, Fuchs Ferenc és Jensen Gabriella növendékeként. 1997-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt Ábrahám Mariann (zongora) és Fekete Győr
    István (zeneszerzés) irányítása alatt. 1998-ban a Békéstarhosi Országos Szakközépiskolai…

     Więcej

    Aktualne tytuły


    Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

    Zenei vezető, zenész

    1982-ben született Kalocsán. Zenei tanulmányait a helyi Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte Apagyi Judit, Fuchs Ferenc és Jensen Gabriella növendékeként. 1997-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt Ábrahám Mariann (zongora) és Fekete Győr
    István (zeneszerzés) irányítása alatt. 1998-ban a Békéstarhosi Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny I. korcsoportjának I. díját nyerte el, 2001-ben az iskolai, majd 2002-ben az országos Ifjú Bartók Zeneszerzés Verseny győztese volt. 2002 óta a Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatója, tanára: Vajda János. Diplomakoncertje 2008. júniusában volt a Zeneakadémia Nagytermében.

    1998-ban és 1999-ben az I. és II. Fazioli Zongorafesztivál közremőködője volt. 2004-ben részt vett Paul Gulda bayreuth-i zongora kurzusán, 2006-ban a svájci Goppisberger Musikwochen-en zeneszerzést tanított. 2006. - 2007.- ig az UMZE kamaraegyüttes rendszeres közremőködője (Hommage a Ligeti 2006., Tribute to Steve Reich, Schleswig-Holstein Fesztivál 2007.), 2008. februárja óta Bánfalvi Béla növendékeinek korrepetitora Pécsett, 2008. szeptembere óta a Színművészeti Főiskola korrepetitora Budapesten.
    2008. áprilisában a belga királyi családnak adott koncertet Brüsszelben, az Accord Quartettel közösen Dohnányi c-moll Zongoraötösét játszották. 2006. októberében és novemberében kanadai és észak-amerikai turnén vett részt többek között Banda Ádám kamarapartnereként. 2009-ben \"Goppisberger Concerto\" című darabjával szerepelt Selmeczi György a Duna TV számára készített \"Kortársaim\" című portrésorozatában.

    Kompozíciói elhangoztak az őszi Fesztiválon, a Korunk Zenéjén, az IKZE-n, a Vántus István Kortárszenei Napokon, valamint Európa számos országában (Ausztria, Németország, Hollandia, Svájc, Franciaország).

    2006. januárjában a Zeneakadémia Nagytermében az Alma Mater Koncertek keretében került bemutatásra énekes szólistákra, vegyeskarra és szimfónikus zenekarra írott Miséjének négy tétele, a teljes kompozíció a szerző diplomakoncertjén hangzott el 2008. júniusában. Darabjainak előadói közt említhetjük Meláth Andreát, Virág Emesét, Banda Ádámot, Baráti Kristófot, Derecskei Zsoltot, ifj. Mező Lászlót, ifj. Várdai Istvánt és az Accord Quartetet, valamint a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfónikus Zenekart, Hollerung Gábor vezényletével.

    2013-óta az Örkény Színház zenei vezetője

    Díjak:

    Legjobb színházi zene - Színikritikusok-díja 2016. (a Mesél a bécsi erdő c. előadás zenéjéért)


    Színházi munkái:

    Barbárok (zene), Katona József Színház,
    rendező: Ascher Tamás, 2008.

    Chicago (zenei vezető), HOPPart társulat
    rendező: Zsótér Sándor, 2010.

    Maya (zenei vezető), Egri Gárdonyi Géza Színház
    rendező: Zsótér Sándor, 2010.

    Tarelkin (halála) élete (zene), Örkény Színház
    rendező: Mácsai Pál, 2011.

    Baróthy Angyalai (színész), Hátsó Kapu
    rendező: Máthé Zsolt, 2011.

    Roadmovie-Th&L (zenei vezető), Sanyi és Aranka Színház
    rendező: Máthé Zsolt, 2011.

    Szeret...lek (zenész, zenei vezető), HOPPart Társulat
    rendező: Pelsőczy Réka, 2011.

    Gardénia (zeneszerző), K.V.Társulat
    rendező: Pelsőczy Réka, 2012.

    Holdbeli Csónakos (zeneszerző), Debreceni Csokonai Színház
    rendező: Gemza Péter, 2012.

    Holle anyó (zeneszerző), Vaskakas Bábszínház
    rendező: HAlasi Dániel, 2012.

    Kurázsi mama és gyerekei, Radnóti Színház
    rendező: Zsótér Sándor, 2012.

    Lángoló kerékpár (zenei vezető), Bárka Színház
    rendező: Kamondi Zoltán, 2012.

    Virágos Magyarország (zene), Katona József Színház Kamra
    rendező: Kovács Dániel, 2012.

    Láthatóságiak (zenei vezető, szereplő), Thália Színház
    rendező: Máthé Zsolt, 2013.

    Csillagszedő Márió (zeneszerző), Vaskakas Bábszínház
    rendező: Tengely Gábor, 2013.

    Kivi (zeneszerző), Budapest Bábszínház
    rendező: Gáspár Ildikó, 2013.

    A Kék Angyal (zene), Örkény Színház,
    rendező: Gothár Péter, 2013.

    Justine (zene), Trafó
    rendező: Kálmán Eszter, 2013.

    Az iglic (zeneszerző), Katona József Színház,
    rendező: Tengely Gábor, 2014.

    Hungari (zenei vezető), HOPPart Társulat
    rendező: Kárpáti Péter, 2014.

    M/S (zeneszerző), Katona József Színház Kamra
    rendező: Dömötör András, 2014.

    Válasszunk párt (zene), HOPPart Társulat
    rendező: Polgár Csaba, 2014.

    Schnitzler: A Bernhardi-ügy (Örkény Színház)
    rendező: Ascher Tamás, 2015.

    Mesél a bécsi erdő
    rendező: Bagossy László

    IV. Henrik
    rendező: Mácsai Pál

    Az átváltozás
    rendező: Gáspár Ildikó

    2019/2020
    Két néni, ha megindul
    Tóték
    Hamlet
    Csoda és Kósza
    Anyám tyúkja (1.)
    Az ügynök halála
    Anyám tyúkja (2.)
    József és testvérei
    Hit, szeretet, remény
    Secondhand
    Macbeth
    A mélyben

    7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE CSILLAGSZEDŐ MÁRIÓ

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Inne

    A Bernhardi-ügy

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    A HOPPart-Kárpáti Péter: HUNGARI

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Kierownik muzyczny

    A Kék Angyal

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    A Kék Angyal.

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    A mélyben (Éjjeli menedékhely)

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    A NEGYEDIK - Dante pokla

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    A szecsuáni jó ember

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető, Zenei közreműködő

    Adieu Paure Carneval

    SZFE
    • Kierownik muzyczny

    Ahol a farkas is jó

    Katona József Színház
    • Kierownik muzyczny

    Alaine - Ideje a meghalásnak

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Zene

    Alaine - Ideje a meghalásnak

    Vaskakas Bábszínház
    • Zenei vezető, zene

    Alaine - Ideje a meghalásnak

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető, zene

    Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Zene

    Andromakhé

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Antigoné

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Anyám tyúkja

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Zene

    Anyám tyúkja (1.)

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Aktor

    ANYÁM TYÚKJA (2.)

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zenész

    Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Aktor

    Apátlanok

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    AZ AJTÓ

    Csiky Gergely Színház
    • Zenei munkatárs

    Az ajtó.

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Az iglic

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Az Iglic

    Katona József Színház
    • Zene

    AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE

    Kultúrbrigád
    • Zene

    Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Bádogdob

    Katona József Színház
    • Zene

    Chicago

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Kierownik muzyczny

    Cserna-Szabó András: SÖMMI. - K2 Színház

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zene

    Csoda, hogy élünk

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    E.T.A. Hoffmann:Éjféli mesék

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Zenész

    Édouard Louis: KI ÖLTE MEG AZ APÁMAT

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zene

    Gardenia

    Thália Színház
    • Zeneszerző

    Gardénia

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Zongora

    Gardénia

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Zeneszerző-zongorista

    Gardénia

    Spinoza Színház
    • Zeneszerző-zongorista

    Gardenia Bemutató

    Thália Színház
    • Zeneszerző

    Gogol: Egy őrült naplója

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Külön köszönet

    Hab a tortán! - MIT KERESETT JAKAB AZ ÁGY ALATT?

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zene

    Hamlet

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    Hamlet

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Kierownik muzyczny

    Hit, szeretet, remény

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Aktor

    Hon a hazában

    RS9 Színház
    • Aktor

    HOPPart - DOB1 Írócsoport: 9-es terv a világűrből

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    HOPPart - Neuköllner Oper (Berlin): Válasszunk párt!

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Aktor

    HUROK

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Kierownik muzyczny

    IV. Henrik

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    József és testvérei

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Kálmán Eszter: A Tó

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Zene

    Kamrapocok

    B32 Galéria és Kultúrtér
    • Zeneszerző

    Kertész utcai Shaxpeare-mosó

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kompozytor

    Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • PATIKUS

    Két néni, ha megindul

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Leo

    Kis szentivánéji zene

    Reök Palota
    • Aktor

    Kiváló dolgozók

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene, zenei közreműködő

    Kivi

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Kurázsi és gyerekei

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Zeneszerző, zongorán játszik

    KURÁZSI ÉS GYEREKEI / STAFÉTA pályázat nyertes előadás

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zenei közreműködő

    Kurázsi mama és gyerekei

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei közreműködő

    Lángoló kerékpár

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    M/S

    Katona József Színház
    • Kompozytor

    M/S

    Katona József Színház
    • Kompozytor

    Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Mesél a bécsi erdő

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei munkatárs

    Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • ZONGORISTA

    nőNYUGAT

    Thália Színház
    • Zene

    Nőnyugat

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Kierownik muzyczny

    Nyílt próba - A nemzet özvegye

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Nyílt próba - Andromakhé

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Nyílt próba - Az ajtó

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Nyílt próba: Liliom

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • ZENEI KONZULENS

    Olvasópróba demó - AZ AJTÓ

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Olvasópróba-demó: A nemzet özvegye

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Olvasópróba-demó: Liliom

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • ZENEI KONZULENS

    Olvasópróba-demó: The Black Rider

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    Örkény Színház - Anyám tyúkja

    Hírös Agóra
    • Zenész, zene

    Peer Gynt

    Stúdió K Színház
    • Zene

    Rohonc

    Általános
    • Zene

    Secondhand (szovjetűdök)

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei közreműködő

    Stuart Mária

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kent

    SZARVASNAK GYERMEKE - Staféta - nyertes előadás

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zene

    Szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Zeneszerző

    Szeret... lek

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Kierownik muzyczny

    SZERET...lek

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Zenész

    Szeret...lek

    Thália Színház
    • Kierownik muzyczny

    Szirénének

    Katona József Színház
    • Kierownik muzyczny

    Szomjas férfiak sört isznak...

    RS9 Színház
    • Zongorakíséret

    T' N' D – Takács Nóra Diána koncertje

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző, zenei vezető

    T'N'D - szilveszteri különkiadás

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző, zenei vezető

    Tarelkin élete

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Tartuffe - VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Teher alatt nő

    RS9 Színház
    • Zene

    Teher alatt NŐ avagy itt nem lehet megmaradni

    Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
    • Zene

    Teher alatt NŐ avagy itt nem lehet megmaradni

    Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
    • Zene

    The Black Rider

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    THE BLACK RIDER

    Csiky Gergely Színház
    • Kierownik muzyczny

    Tóték

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    TÓTÉK

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Zene

    Tóték - bemutató

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    Tóték - VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    Túl a Maszat-hegyen

    SZFE
    • Kierownik muzyczny

    Übü király, vagy a lengyelek

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Zene

    Üvöltő szelek - musical

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Joseph

    Üvöltő szelek musical

    Eötvös10 Művelődési Ház
    • Zene

    Virágos Magyarország

    Katona József Színház
    • Zene

    Virágos Magyarország_

    Katona József Színház
    • Zene

    Winterreise.

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Kierownik muzyczny

    Polecamy


    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016