• művész


    Steinkohl Erika
    2

    Steinkohl Erika

    Színésznő.

    Szűkebb illetve tágabb környezet egyaránt természetesnek tartotta, hogy a színész mesterséget fogja hivatásául választani. Hiszen gyermek kora óta rendszeresen járt vers és próza mondó versenyekre. Nyolc évesen játszott először színpadon, majd az érettségi után került az Operettszínház stúdiójába, ezután a Békéscsabai Jókai Színházhoz szerződött. Itt az…

     Tovább

    Aktuális programok


    CSÓKOS ASSZONY

    Turay Ida Színház

    A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet, mely Budapesten játszódik Józsefvárosban. Az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból…

    FORGÓSZÍNPAD

    Turay Ida Színház

    Egy kiváló színpadi szerző remek karakterizáló képességével és humorával megrajzolt tündéri világ kel életre egy különlegesen izgalmas szereposztásban, Kossuth-…

    MINDENKI ENGEM AKAR!

    Turay Ida Színház

    A nálunk is népszerű legendás angol nevettető, Noël Coward merész vígjátéka a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan ott van London…

    Színésznő.

    Szűkebb illetve tágabb környezet egyaránt természetesnek tartotta, hogy a színész mesterséget fogja hivatásául választani. Hiszen gyermek kora óta rendszeresen járt vers és próza mondó versenyekre. Nyolc évesen játszott először színpadon, majd az érettségi után került az Operettszínház stúdiójába, ezután a Békéscsabai Jókai Színházhoz szerződött. Itt az operett és a musical szerepek mellett több prózai előadásban is láthatta a közönség.2000-ben kapta meg a színész 1. minősítést.

    Emellett játszott a Pesti Magyar Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, A Sziget Színházban. Nyugat-Európában is bemutatkozott több zenés produkcióban.
    20 éve van a pályán és már túl van 50 bemutatón. A Veres 1 színháznál már az első évadban három különböző karaktert játszhatott el és az Eltüsszentett birodalom című mese darab koreográfusaként is bemutatkozott.

    Színházi munkái:
    Magyar Zenés Színház / Bozsó József - Kocsák Tibor: Kukac Kata kalandjai (Mama; Csiga Bige, Kék Béka)
    Veres 1 Színház / Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Drusillarómai lány)
    Szegedi Kisszínház / Thuróczy Katalin: Pastorale (Coraénekesnő az olasz operatársulatnál)
    Veres 1 Színház / Woody Allen: Semmi pánik (Mrs. Burns Szultána, a felesége)
    Petőfi Színház / Mátyás és a bolondkirály (Libapásztor lány)
    Veres 1 Színház / Agatha Christie: Az egérfogó (Mollie Ralston)
    Veres 1 Színház / John Chapman - Ray Cooney: Ne most, drágám! (Miss Tipdale)
    Jókai Szinház / Eisemann Mihály - Nóti Károly - Zágon István: Hippolyt, a lakáj (Terka lányuk)
    Magyar Színház / Dorothy Fields - Cy Coleman - Neil Simon: Sweet Charity (Helene)
    Jókai Szinház / Csukás István: Ágacska (Ágacska)
    Jókai Szinház / Hans Christian Andersen - Bornai Tibor - Pozsgai Zsolt: Hókirálynő (Gerda)
    Jókai Szinház / Heltai Jenő: Naftalin (Ilka)
    Zalaegerszeg Erdei Színpad / Heltai Jenő: Naftalin (Ilka)
    Jókai Szinház / Charles Aznavour - Shaum McKenna: Éljen az élet (Cha-O-Kao)
    Jókai Szinház / L. Frank Baum: Óz, a nagy varázsló (Dorka)
    Jókai Szinház / Szurdi Miklós - Szomor György: Diótörő (Marika)
    Jókai Szinház / Vasziljev Borisz: Csendesek a hajnalok(Galja Csetvertak)
    Jókai Szinház / Schittenhelm Christian: Da Vinci (Cecília)
    Jókai Szinház / Várkonyi András: Szupermancs (Pötyi)
    Jókai Szinház / Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: Sztárcsinálók (Octavia)
    Jókai Szinház / Herczeg László - Pozsgai Zsolt: Balatoni rege (Lesencebalatoni sellőlány)
    Jókai Szinház / Kávéházi handabanda
    Jókai Szinház / Jevgenyij Svarc: A király meztelen (Királylány)
    Jókai Szinház / Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Tünde)
    Jókai Szinház / Lope de Vega: A kertész kutyája (DoroteaDiana szolgálója)
    Jókai Szinház / Bognár Zsolt - Kiss Stefánia: Jeanne d´Arc (Mariefrancia királylány)

    Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
    Ne most, drágám!
    Egérfogó
    Anconai szerelmesek
    Hajszál híján Hollywood

    " Cintányéros cudar világ " - operettgála

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Közreműködik
    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Miss Tipdale
    2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Társasjáték New Yorkban - vígjáték

    2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Társasjáték New Yorkban - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Trudy
    A DZSUNGEL KÖNYVE

    A DZSUNGEL KÖNYVE

    Turay Ida Színház
    • BAGIRA, a párduc
    A MEDVE MÉG MINDIG NEM JÁTÉK!

    A MEDVE MÉG MINDIG NEM JÁTÉK!

    Turay Ida Színház
    • Színész
    A medve nem játék

    A medve nem játék

    NS Produkció
    • Színész
    A medve nem játék

    A medve nem játék

    NS Produkció
    • Színész
    A MEDVE NEM JÁTÉK! - Pásztor Erzsi 88

    A MEDVE NEM JÁTÉK! - Pásztor Erzsi 88

    Turay Ida Színház
    • Színész
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    Turay Ida Színház
    • Mata Mari
    A vöröslámpás ház

    A vöröslámpás ház

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Kelepei mama
    A vöröslámpás ház

    A vöröslámpás ház

    NS Produkció
    • Mata Mari, örömlány
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ  zenés vígjáték két részben

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben

    Általános
    • Mata Mari, örömlány
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ  zenés vígjáték két részben

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben

    Általános
    • Mata Mari, örömlány
    Agatha Christie: Az egérfogó

    Agatha Christie: Az egérfogó

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Mollie Ralston
    Agatha Christie: Az egérfogó

    Agatha Christie: Az egérfogó

    Veres 1 Színház
    • Mollie Ralston
    Agatha Christie: Az egérfogó

    Agatha Christie: Az egérfogó

    Veres 1 Színház
    • Mollie Ralston
    Agatha Christie: Az egérfogó

    Agatha Christie: Az egérfogó

    Veres 1 Színház
    • Mollie Ralston
    Anconai Szerelmesek

    Anconai Szerelmesek

    RaM Colosseum
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Lovarda
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Móricz Zsigmond Színház
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek  - Veres1Színház előadása

    Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek - Premier

    Anconai szerelmesek - Premier

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás

    Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Drusilla (római lány)
    Az egérfogó

    Az egérfogó

    RaM Colosseum
    • Mollie Ralston
    Az egérfogó - Veres 1 Színház

    Az egérfogó - Veres 1 Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Mollie Ralston
    BUBAMARA

    BUBAMARA

    Turay Ida Színház
    • MARGIT, az anyjuk
    BUBAMARA

    BUBAMARA

    Turay Ida Színház
    • MARGIT, az anyjuk
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • MISS TIPDALE
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • MISS TIPDALE
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • MISS TIPDALE
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Déryné bérlet 2023.ősz 3. előadás: Társasjáték New Yorkban

    Déryné bérlet 2023.ősz 3. előadás: Társasjáték New Yorkban

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    Déryné bérlet 2024. ősz 3.ea: A medve nem játék!

    Déryné bérlet 2024. ősz 3.ea: A medve nem játék!

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    Egérfogó - törölt

    Egérfogó - törölt

    Gyulai Várszínház
    • Mollie Ralston
    Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

    Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Drusilla (római lány)
    Forgószínpad - Turay Ida Színház

    Forgószínpad - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Miss Archibald, az otthon vezetője
    Georges Feydeau - Szentirmai Ákos - Bradányi Iván: Osztrigás Mici

    Georges Feydeau - Szentirmai Ákos - Bradányi Iván: Osztrigás Mici

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Színész
    Hajszál híján Hollywood

    Hajszál híján Hollywood

    Lovarda
    • Eileen
    Hajszál híján Hollywood

    Hajszál híján Hollywood

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Eileen
    Hajszál híján Hollywood

    Hajszál híján Hollywood

    Mátra Művelődési Központ
    • Eileen
    HAMUPIPŐKE

    HAMUPIPŐKE

    Turay Ida Színház
    • Tündér keresztanya
    Heltai Jenő - Naftalin

    Heltai Jenő - Naftalin

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Koreográfia
    Heltai Jenő: Naftalin- zenés színpadi előadás

    Heltai Jenő: Naftalin- zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Koreográfia
    HIPPOLYT

    HIPPOLYT

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Terka, a leányuk
    Hippolyt, a lakáj

    Hippolyt, a lakáj

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Terka, a leányuk
    Hippolyt, a lakáj

    Hippolyt, a lakáj

    Szarvasi Vízi Színház
    • Terka, a leányuk
    Hippolyt, a lakáj

    Hippolyt, a lakáj

    NS Produkció
    • Mimi, lokáltáncosnő
    HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

    HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Mimi, lokáltáncosnő
    Hókirálynő - Turay Ida Színház

    Hókirálynő - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • VARÁZSLÓNŐ, ZORKA
    HOTEL MIMÓZA

    HOTEL MIMÓZA

    Turay Ida Színház
    • Paquerette, utcalány
    HOTEL MIMÓZA

    HOTEL MIMÓZA

    Turay Ida Színház
    • Paquerette, utcalány
    HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház

    HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház

    Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
    • PAQUERETTE, UTCALÁNY
    Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában

    Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában

    Bordány Sportkör
    • Paquerette, utcalány
    HYPPOLIT A LAKÁJ

    HYPPOLIT A LAKÁJ

    Turay Ida Színház
    • Mimi, lokáltáncosnő
    HYPPOLIT, A LAKÁJ

    HYPPOLIT, A LAKÁJ

    Turay Ida Színház
    • Mimi, lokáltáncosnő
    Hyppolit, a lakáj

    Hyppolit, a lakáj

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Mimi, lokáltáncosnő
    Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

    Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

    Veres 1 Színház
    • Színész
    Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

    Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

    Veres 1 Színház
    • Színész
    Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

    Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

    Veres 1 Színház
    • Színész
    Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

    Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

    Veres 1 Színház
    • Eileen
    Kukac Kata kalandjai

    Kukac Kata kalandjai

    József Attila Színház
    • Kék Béka
    Mária főhadnagy

    Mária főhadnagy

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Panni
    Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

    Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Drusilla (római lány)
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Miss Tipdale
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Lovarda
    • MISS TIPDALE
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Miss Tipdale
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Miss Tipdale
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Miss Tipdale
    Ne most, drágám!

    Ne most, drágám!

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Miss Tipdale
    NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház

    NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • MISS TIPDALE
    Ne most,Drágám!

    Ne most,Drágám!

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Miss Tipdale
    Neil Simon - Női furcsa pár

    Neil Simon - Női furcsa pár

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Vera
    Neil Simon: Női furcsa pár

    Neil Simon: Női furcsa pár

    Veres 1 Színház
    • Vera
    Neil Simon: Női furcsa pár

    Neil Simon: Női furcsa pár

    Veres 1 Színház
    • Vera
    Neil Simon: Női furcsa pár

    Neil Simon: Női furcsa pár

    Veres 1 Színház
    • Vera
    Neil Simon: Női furcsa pár

    Neil Simon: Női furcsa pár

    Veres 1 Színház
    • Vera
    OSZTRIGÁS MICI

    OSZTRIGÁS MICI

    Turay Ida Színház
    • Osztrigás Mici
    OSZTRIGÁS MICI

    OSZTRIGÁS MICI

    Turay Ida Színház
    • Osztrigás Mici
    PASTORALE

    PASTORALE

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Cora, énekesnő az olasz operatársulatnál
    Paul Portner: Hajmeresztő

    Paul Portner: Hajmeresztő

    Veres 1 Színház
    • Színész
    Paul Portner: Hajmeresztő

    Paul Portner: Hajmeresztő

    Veres 1 Színház
    • Határi Barbara, fodrászlány
    Paul Pörtner: Hajmeresztő

    Paul Pörtner: Hajmeresztő

    Veres 1 Színház
    • Határi Barbara, fodrászlány
    Paul Portner: Hajmeresztő - Premier

    Paul Portner: Hajmeresztő - Premier

    Veres 1 Színház
    • Színész
    PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása

    PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Paquerette, utcalány
    PINOKKIÓ

    PINOKKIÓ

    Turay Ida Színház
    • MACSKA
    R. Cooney és J. Chapman: Ne most, drágám! - prózai színpadi előadás

    R. Cooney és J. Chapman: Ne most, drágám! - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • MISS TIPDALE
    Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!

    Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!

    Belvárosi Színház
    • Miss Tipdale
    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Miss Tipdale
    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

    Hankó István Művészeti Központ
    • Miss Tipdale
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Miss Tipdale
    Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

    Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Eileen
    Szirmai Albert: Mágnás Miska

    Szirmai Albert: Mágnás Miska

    Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
    • Marcsa
    Társasjáték New Yorkban

    Társasjáték New Yorkban

    Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
    • Rudy
    Thuróczy Katalin: Pastorale

    Thuróczy Katalin: Pastorale

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Cora, énekesnő az operatársulatnál
    Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház

    Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Kelepei mama
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50

    Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50

    Veres 1 Színház
    • Drusilla (római lány)
    Viktória

    Viktória

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Színész
    VIKTÓRIA

    VIKTÓRIA

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Riquette
    Woody Allen -  Semmi pánik

    Woody Allen - Semmi pánik

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Mrs. Burns
    Woody Allen: Semmi pánik

    Woody Allen: Semmi pánik

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Mrs. Burns
    Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás

    Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Mrs. Burns

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016