Terjedelmes torzóversei, az általa megteremett lírai szótárforma, az elégiába hajló avantgárd ihletésű, epikus formavilág és bölcs, öregkori szkepszis teszi Aczél Géza költészetét hasonlíthatatlanul egyedivé, felismerhetővé és megkerülhetetlenné. Egy a Literán megjelent interjú ugyanakkor társadalmi érzékenységére, mélyen gyökerező empátiájára is rávilágít: „Ezt az alanyinak induló költészetet egy idő után kezdtem túlságosan törékenynek érezni, átütő nyelvi erő híján alkalmatlannak a szaporodó intellektuális élmények költőileg gazdagabb megjelenítésére, nem beszélve arról a korán jelentkező igényről, hogy - talán a nagy orosz próza rendszeres olvasásának hatására - életrajz-szerűen rendezzem sorsomat, a körülöttem lévők társadalmi beágyazottságát, érzelmi örökségeit. Mivel szinte teljes rokoni környezetem a hivatalnoki-kispolgári szférából származott, két lehetőség állt előttem: vagy egy gogoli szatíra klasszikussá vált helyzetébe csúsztatom ott szerzett tapasztalataimat, ehhez azonban hűséges családi kötődéseim révén túlságosan erős volt a tapintat, másrészt igaztalannak éreztem volna egy hazug és diktatórikus társadalomban ezeket a szerény és humánus embereket a tőlük lényegében független hatalmi mechanizmusok miatt pellengérre állítani. Mai napig nem értek egyet ennek a rétegnek morális lefokozásával, nagyképű lenézésével, kötelességtudatuk laikus testvérként való kihasználásával.” Egy megérintően vonzó személyiségű, nagyformátumú költőt köszönthet a Müpa ezzel az esttel a műsor előtt néhány nappal betöltött hetvenötödik születésnapján.
Műsorvezető-házigazda: Jánossy Lajos
rendező: Balog József
