• művész


    Dinyés  Dániel
    5

    Dinyés Dániel

    2010-től a Bárka Színház zenei vezetője.

    A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban zeneszerzés szakon Fekete Győr István tanítványa volt. Diplomáját 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán szerezte Vidovszky László irányításával. 2004-ben csereprogram keretében a New York-i Julliard Schoolban bemutatják Septett című kamaraművét, amelynek magyarországi…

     Tovább

    Aktuális programok


    A vihar

    Budapest Bábszínház

    A darabban olyan általános, örökérvényű kérdések jelennek meg, amelyek minden korosztály fejében motoszkálnak, néha halványan, máskor erőteljesebben: mi történik…

    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1. délelőtt

    Nemzeti Filharmonikusok

    Beethoven szimfóniái talán a legjátszottabb darabok a teljes szimfonikus repertoárban. A Zenemánia következő sorozatában csak az első három mű…

    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1. délután

    Nemzeti Filharmonikusok

    Beethoven szimfóniái talán a legjátszottabb darabok a teljes szimfonikus repertoárban. A Zenemánia következő sorozatában csak az első három mű…

    Operabeavató

    Klebelsberg Kultúrkúria

    Dinyés Dániel karmester-zeneszerző és Göttinger Pál rendező évek óta futó sorozatának hasonló, mégis megújuló változata! Hogyan legyen a zene…

    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 2. délelőtt

    Nemzeti Filharmonikusok

    Beethoven szimfóniái talán a legjátszottabb darabok a teljes szimfonikus repertoárban. A Zenemánia következő sorozatában csak az első három mű…

    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 2. délután

    Nemzeti Filharmonikusok

    Beethoven szimfóniái talán a legjátszottabb darabok a teljes szimfonikus repertoárban. A Zenemánia következő sorozatában csak az első három mű…

    2010-től a Bárka Színház zenei vezetője.

    A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban zeneszerzés szakon Fekete Győr István tanítványa volt. Diplomáját 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán szerezte Vidovszky László irányításával. 2004-ben csereprogram keretében a New York-i Julliard Schoolban bemutatják Septett című kamaraművét, amelynek magyarországi bemutatójára még ez évben a Budapesti Őszi Fesztivál keretében került sor.

    1997-ben elnyerte a Robitsek Péter Emlékdíjat, 1998-ban a MOL zenei ösztöndíját, 2007-ben Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjat. 2004-ben a Goriziai Nemzetközi Kórusversenyen, a kortárs egyházi kétkórusos kategóriában darabja első helyezést ér el.

    2009-ben az Új Magyar Zenei Fórum verseny kétszeres döntőse és a kamarazenei kategória második helyezettje és két különdíj nyertese.

    2000 óta Dargay Marcellel rendszeresen fellépnek 2 zongorás kortárs zenei programjukkal. ’A Focus! 2007: The Magyar Legacy (Hungarian music after Bartók)’ című New York-i koncertsorozaton programján szerepelt „Vita” című zeneműve.

    Több darabot írt a Budapesti Tavaszi, illetve Őszi Fesztivál megrendelésére, valamint színpadi kísérőzenét Büchner: Leonce és Léna című drámájához Csató Kata bábrendező (2007), valamint Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság című drámájához, Márai Sándor: Zendülők című adaptációjához, Vidovszky György rendező (2008-2009), Steinbeck: Édentől keletre, Szikora János rendező felkérésére.

    Betanító korrepetitorként közreműködött többek között olyan operaprodukciókban, mint a Varázsfuvola, a Figaro házassága, a Szerelmi bájital (gödöllői nyári előadások, 1995-1998), a Nyugat Lánya (Miskolci Nemzetközi Operafesztival, 2002), Csapó Gyula: Phaedra (Műcsarnok, 2002), Tom Johnson: Négyhangú opera (2004, Millenáris, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szigetfesztivál), Sáry László: Négerek (Bárka, 2004), Mozart Marathon (2006, Tavaszi Fesztivál, rendező: Kovalik Balázs) Hans Pfitzner: Palestrina (2008, karmester: Peskó Zoltán, rendező: Kovalik Balázs).

    Számos színházi produkció zenei vezetője volt a Nemzeti Színházban, a Thália Színházban, a Magyar Állami Operaház operastúdiójának korrepetitora, a Bárka Színházban (többek közt: Jorma Uotinen: Piaf, Piaf; Esterházy Péter: 33 változat Haydn koponyára), a Színház és Filmművészeti Egyetem, majd 2006-tól 2008-ig, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára. 2007 óta a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola zeneelmélet, zenetörténet és zeneszerzés előkészítő tanára.

    SZÍNHÁZI MUNKÁI:

    A Betlehembe vezető út zeneszerző
    bemutató: 2008. december 4. Mesebolt Bábszínház

    Harminchárom változat Haydn-koponyára zenei vezető
    bemutató: 2009. december 18. Bárka Színház

    Harmónia zene
    bemutató: 2006. december 16. Pesti Színház

    Istentelen ifjúság zene
    bemutató: 2008. szeptember 5. Bárka Színház

    Lammermoori Lucia zenei munkatárs
    bemutató: 2007. július 13. Bakáts téri Szabadtéri Színpad

    A Mikádó zenei vezető
    bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)

    Négerek korrepetitor
    bemutató: Maladype Színház

    Párkák karmester
    bemutató: 2010. december 17. Bárka Színház

    Pelléas és Mélisande zenei munkatárs
    bemutató: Maladype Színház

    A pesti szín színész, vezényel
    bemutató: 2002. november 5. Nemzeti Színház

    Petri pörköltje zongorán kísér
    bemutató: Pinceszínház

    Piaf Piaf zenei vezető, karmester
    bemutató: 2008. október 16. Bárka Színház

    Pince Cabaret színész
    bemutató: 2009. szeptember 20. Pinceszínház

    Play Strindberg színész
    bemutató: 2006. szeptember 29. Thália Színház

    Tingli-tangli - 101 éves a magyar kabaré

    színész, zongorán kísér
    bemutató: 2008. január 24. Nemzeti Színház

    Trigon zenész
    bemutató: Református templom, Nagyharsány

    Una opera italiana közreműködő, vezényel
    bemutató: 2006. szeptember 19. Művészetek Palotája

    Vesztegzár a Grand Hotelben karmester
    bemutató: 2008. április 6. Nemzeti Színház

    Zendülők zene
    bemutató: 2009. szeptember 25. Bárka Színház

    A baba

    A baba

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Zene
    A bál hangjai - Cecília Lloyd és a Fodor Kamaraegyüttes estje

    A bál hangjai - Cecília Lloyd és a Fodor Kamaraegyüttes estje

    Vojnovich-Huszár Villa
    • Zongora
    A lovakat lelövik, ugye?

    A lovakat lelövik, ugye?

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Zenei hangszerelés
    A sevillai borbély

    A sevillai borbély

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Karmester
    A zöld kilences

    A zöld kilences

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021 - UMZE Kamaraegyüttes: Bemutatom Pierrot-t

    Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021 - UMZE Kamaraegyüttes: Bemutatom Pierrot-t

    Budapest Music Center
    • Műsorvezető
    Bizarr tárgyak / Kondor Ádám szerzői estje

    Bizarr tárgyak / Kondor Ádám szerzői estje

    Budapest Music Center
    • Az est házigazdája
    Bogáncsvirág

    Bogáncsvirág

    Móricz Zsigmond Színház
    • Zene
    Bogáncsvirág

    Bogáncsvirág

    Móricz Zsigmond Színház
    • Zene
    Bogáncsvirág

    Bogáncsvirág

    Móricz Zsigmond Színház
    • Zene
    Budafoki Dohnányi Zenekar, Brahms, Mozart, Csajkovszkij, Dinyés

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Brahms, Mozart, Csajkovszkij, Dinyés

    Tünde Tickets Kft.
    • Vezényel
    Budapesti Vonósok - Operajátszóház I.

    Budapesti Vonósok - Operajátszóház I.

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    Budapesti Vonósok - Operajátszóház II.

    Budapesti Vonósok - Operajátszóház II.

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. - A 2020. március 28-i Operajátszóház III. pótlása

    Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. - A 2020. március 28-i Operajátszóház III. pótlása

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. 2021

    Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. 2021

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    Cosí fan tutte

    Cosí fan tutte

    Katona József Színház
    • Zenei vezető
    Cosi fan tutte-Opera beavató

    Cosi fan tutte-Opera beavató

    Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
    • Zongorázik-vezényel-mesél: zeneszerző, zongoraművész
    Dohnányi Zenekar, Beethoven / Horváth / Mozart / Csajkovszkij / Kolonits / Dinyés

    Dohnányi Zenekar, Beethoven / Horváth / Mozart / Csajkovszkij / Kolonits / Dinyés

    Tünde Tickets Kft.
    • Karmester
    Don Giovanni-Opera-beavató

    Don Giovanni-Opera-beavató

    Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
    • Karmester
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Krecsák törvényszéki szolga
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester, zongora, zenei vezető
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Krecsák törvényszéki szolga
    FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon

    FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Karmester
    Figaro házassága Opera-beavató

    Figaro házassága Opera-beavató

    Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
    • Zongorázik-vezényel-mesél
    Finito

    Finito

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Finito

    Finito

    Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
    • Zene
    Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat

    Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat

    Átrium
    • Zeneszerző, zenei vezető
    Gaetano Donizetti: Maria Stuarda

    Gaetano Donizetti: Maria Stuarda

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Karmester
    Giacomo Puccini: Bohémélet

    Giacomo Puccini: Bohémélet

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Karmester
    Hegedűs a háztetőn

    Hegedűs a háztetőn

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Kolonits Klára és Dinyés Dániel: DALIRODALLAM

    Kolonits Klára és Dinyés Dániel: DALIRODALLAM

    Csokonai Nonprofit Kft.
    • Zongorán kísér és mesél / karmester, zeneszerző
    Kolonits Klára: Bel canto

    Kolonits Klára: Bel canto

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Koncertáriák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 2.

    Koncertáriák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 2.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Műsorvezető és házigazda
    Lukács Gyöngyi jubileumi koncert

    Lukács Gyöngyi jubileumi koncert

    Magyar Állami Operaház
    • Karmester
    Mahler / Keller

    Mahler / Keller

    Concerto Budapest
    • Zongoraművész
    Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

    Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Zene
    MÁV Szimfonikusok - Unokák/2.  10:00

    MÁV Szimfonikusok - Unokák/2. 10:00

    MÁV Szimfonikus Zenekar
    • Karmester
    MÁV Szimfonikusok - Unokák/2.  11:30

    MÁV Szimfonikusok - Unokák/2. 11:30

    MÁV Szimfonikus Zenekar
    • Karmester
    Michael West: Szabadesés

    Michael West: Szabadesés

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Miro Gavran: A BABA

    Miro Gavran: A BABA

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Zene
    Miro Gavran: A baba

    Miro Gavran: A baba

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Zene
    Misi Mókus kalandjai

    Misi Mókus kalandjai

    Harlekin Bábszínház
    • Zeneszerző
    Mozgófénykép

    Mozgófénykép

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    My Fair Lady .

    My Fair Lady .

    Centrál Színház
    • Zenei vezető, hangszerelés
    NÁDGARNITÚRA

    NÁDGARNITÚRA

    Trio Kulturális Bt.
    • Előadó
    Nádgarnitúra

    Nádgarnitúra

    Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Nádgarnitúra - Andrusko Marcella és Dinyés Dániel Parti Nagy Lajos-estje

    Nádgarnitúra - Andrusko Marcella és Dinyés Dániel Parti Nagy Lajos-estje

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Színész
    Nagy g-moll Ferencsik bérlet / 2

    Nagy g-moll Ferencsik bérlet / 2

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Karmester
    Opera beavató

    Opera beavató

    Katona József Színház
    • Zongora és "mese"
    Operabeavató

    Operabeavató

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zenei vezető
    OPERABEAVATÓ

    OPERABEAVATÓ

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Zenei vezető
    Operagála

    Operagála

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni

    Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.

    Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.

    Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas

    Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas

    Budapesti Vonósok
    • Karmester
    OPERAJÁTSZÓHÁZ DINYÉS DÁNIELLEL

    OPERAJÁTSZÓHÁZ DINYÉS DÁNIELLEL

    Óbudai Danubia Nonprofit Kft.
    • Karmester
    OPERAVIZSGA – FREESZFE zenés rendező szakos hallgatók vizsgája

    OPERAVIZSGA – FREESZFE zenés rendező szakos hallgatók vizsgája

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Zongorán kísér
    Othello Gyulaházán

    Othello Gyulaházán

    Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
    • Zenei munkatárs
    Párkák

    Párkák

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    PENGEÉL

    PENGEÉL

    SZFE
    • Zenei vezető
    PERON-SWING táncjáték

    PERON-SWING táncjáték

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Zenei vezető
    Poppea megkoronázása - a Katona József Színház előadása -

    Poppea megkoronázása - a Katona József Színház előadása -

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Zenei vezető/hangszerelés
    Szabadesés

    Szabadesés

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Szabó B. - Dinyés D.: Párkák

    Szabó B. - Dinyés D.: Párkák

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Karmester
    Szabó Borbála: Telefondoktor

    Szabó Borbála: Telefondoktor

    Momentán Társulat
    • Zene
    Szabó Borbála: Telefondoktor - bohózat

    Szabó Borbála: Telefondoktor - bohózat

    Gyulai Várszínház
    • Zene
    SZABÓ BORBÁLA: TELEFONDOKTOR - bohózat egy részben - a Manna Produkció előadása

    SZABÓ BORBÁLA: TELEFONDOKTOR - bohózat egy részben - a Manna Produkció előadása

    Kölcsey Központ
    • Zene
    Szép Heléna

    Szép Heléna

    Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
    • Zenei vezető
    Szimfóniák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 3.

    Szimfóniák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 3.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Műsorvezető és házigazda
    Telefondoktor

    Telefondoktor

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Telefondoktor

    Telefondoktor

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Telefondoktor

    Telefondoktor

    Komédium Színház
    • Zene
    Telefondoktor

    Telefondoktor

    Szabadtér Jegyiroda
    • Zene
    Telefondoktor

    Telefondoktor

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Telefondoktor

    Telefondoktor

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei vezető
    Telefondoktor (Göttinger Pál ea.)

    Telefondoktor (Göttinger Pál ea.)

    Ferencvárosi Pinceszínház
    • Zene
    Telefondoktor - egyszemélyes vígjáték Göttinger Pállal

    Telefondoktor - egyszemélyes vígjáték Göttinger Pállal

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Zene
    Tingli-Tangli

    Tingli-Tangli

    Nemzeti Színház zRt.
    • Színész
    Tündér Lala

    Tündér Lala

    Csiky Gergely Színház és Kulturális Közp Nonpr Kft
    • Zeneszerző
    Vesztegzár a Grand Hotelben

    Vesztegzár a Grand Hotelben

    Nemzeti Színház
    • Karmester
    VSZF 2013 (Kaposvár) Othello Gyulaházán

    VSZF 2013 (Kaposvár) Othello Gyulaházán

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    • Zenei munkatárs
    W. A. Mozart: Don Giovanni

    W. A. Mozart: Don Giovanni

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Vezényel
    xxxAnatol és a nők

    xxxAnatol és a nők

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    xxxSpam operett

    xxxSpam operett

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 2.

    Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 2.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Karmester
    Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 3.

    Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 3.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Karmester
    Zenemánia Beavató koncertsorozat / 1

    Zenemánia Beavató koncertsorozat / 1

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Műsorvezető és házigazda
    Zenemánia Beavató koncertsorozat / 2

    Zenemánia Beavató koncertsorozat / 2

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Műsorvezető és házigazda
    Zenemánia Beavató koncertsorozat / 3

    Zenemánia Beavató koncertsorozat / 3

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Műsorvezető és házigazda
    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1.

    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Házigazda
    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 2.

    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 2.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Házigazda
    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 3.

    ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 3.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Házigazda
    zzKékszakáll

    zzKékszakáll

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető
    zzSemmelweis

    zzSemmelweis

    Budapesti Operettszínház
    • Zenei vezető

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!




    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016