Új névvel, új helyszínen, de a megszokott, felfokozott, összetett képi és zenei élményt nyújtó formával és minőséggel várjuk közönségünket november végén legendás filmzene koncertjeinken, melyek mindig óriási érdeklődésre tartanak számot, köszönhetően a kiváló filmzenékkel és filmes képi világgal, illetve Hollerung Gábor élvezetes konferálásával és szuggesztív vezényletével összeállított, igazán egyedi koncertélménynek.
A Várkert Műhelyben a Miniakadémia foglalkozásvezetőivel csupa olyan technikát próbálunk ki, amelyre iskolai vagy otthoni környezetben nincs lehetőség! Kreativitásfejlesztő alkotómunkával, a kis létszám miatt személyre szabott feladatokkal és felszerelt műhellyel várjuk kéthetente hétfőnként a 7-12 éves gyerekeket – akár egy alkalomra is, akár kétheti rendszerességgel.
A Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti esemény nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden témát egy meghívott történésszel jár körbe és mutat be a közönségnek.
A DuplaPresszó Szemere Katával című műsorban az újságíró két-két olyan művészt vagy
alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg,
akit valamilyen látható vagy láthatatlan szál összeköt.
Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.
A székely kapu az ősi erő, a hit, a remény, az Istenhez való tartozás jelképe, kommunikációs csatorna ég és föld között. Három oszlopa a test, a lélek és a szellem egységére utal, faragásai védelmi, kegyelmi és áldást adó szimbólumok.
Egy spanyol kisvárosban eljegyzést tartanak: Mayor Mendoza, a helyi polgármester férjhez adja lányát, Catarinát José Riverához. Az esemény azonban váratlan fordulatot vesz, amikor megérkezik Carmennel az élen egy cirkuszi vándortársulat.
A régi ihletet ad az újnak, az új forma más minőséget teremt – a variációk izgalmas és értékteremtő játékával a Liszt Ferenc Kamarazenekar évek óta kiemelkedik a klasszikus zenei koncertek programkínálatából. Zeneakadémiai bérletük bővelkedik az újra értelmezésekben, az „ismerős, de mégis más” varázsát adó zenei változatokban.
Tóth-Vajna Zsombor a fiatal magyar historikus régizenészgeneráció kiemelkedő tehetségű tagja, karmester és a régi billentyűs hangszerek specialistája: orgona-, csembaló-, fortepiano- és klavikordművész. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián és az Amszterdami Konzervatóriumban végezte.
Az étel nem puszta táplálék, jóval több, mint az összetevői, a fűszerek, húsok, zöldségek, szószok, amelyeket egy fazékban összerotyogtatunk. Étellel gondoskodhatunk egy másik emberről, de érzelmileg zsarolhatjuk is vele. Étellel udvarolhatunk és étellel kapcsolódhatunk egymáshoz. Étellel jutalmazhatjuk magunkat és étellel büntethetünk.
A közelmúltban elhunyt, 80 esztendeje született zeneszerző emlékére rendezett koncerten egy korai elektronikus zenei kompozíciója és egy kései kórusműve mellett olyan darabjai hangoznak el a hazai jazzélet kiemelkedő művészeinek előadásában, amelyek szoros kapcsolatot ápolnak a jazz-zel és az improvizatív zenével.
Mindenki volt fiatal, de kevesebben voltak ötvenesek. Mi most azok vagyunk! És visszarepítünk mindenkit korosztályunkból azokba évekbe, amikor készülődött a rendszerváltás, amikor ismerkedtünk a Nyugattal, amikor minden csoda megtörtént. Támogassák a FÉM Színházat egy jegyvásárlással! Köszönjük.
A Grincs egy cinikus, zsémbes zöld szőrmók története, aki el akarja lopni a karácsonyt, ám végül egy kislány őszinte ünnepi lelkesedése szívhez téríti. Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről...
Mit tesz két szerelmes, ha akkor ismerkednek meg, amikor az egyik éppen házasodik? Azt, amit minden érett felnőtt tenne: a vágyukat évekig elnyomják, szigorúan munkakapcsolatban maradnak, és elfelejtik, hogy az élet bizony nagyon rövid…
Romantikus komédia egy zseniális írópárosról, akik rosszkor szeretnek egymásba, világsiker darabokat írnak együtt, de a saját szerelmi életüket képtelenek megfejteni…