• művész


    Máté  Krisztián
    3

    Máté Krisztián

    "1979 január 10.-én születtem Salgótarjánban. A Fáy András Szakközépiskolában végeztem középiskolai tanulmányaimat. Egy évnyi csetlés-botlás után következett az ELTE magyar szaka, majd a Shakespeare Színművészeti Akadémia, ahol 2002- ben végeztem.
    Tanáraim voltak: Csiszár Imre, Szőke István, Tímár Éva, Várady Mária, Gombár Judit, Lőkös Ildikó, Papp Csaba, Nemessányi Éva.…

     Tovább

    Aktuális programok


    "1979 január 10.-én születtem Salgótarjánban. A Fáy András Szakközépiskolában végeztem középiskolai tanulmányaimat. Egy évnyi csetlés-botlás után következett az ELTE magyar szaka, majd a Shakespeare Színművészeti Akadémia, ahol 2002- ben végeztem.
    Tanáraim voltak: Csiszár Imre, Szőke István, Tímár Éva, Várady Mária, Gombár Judit, Lőkös Ildikó, Papp Csaba, Nemessányi Éva.
    2005- ben megalpítottuk a Ködszurkálók Színházat, hogy saját produkciókat állítsunk színre. Szép sikerrel működünk.
    Vendégként sok színházban megfordultam."

    Főbb szerepei:
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté /Fortunato/ R: Szőke István
    Shakespeare: Ahogy tetszik /Orlando/ R: Csiszár Imre
    Shakespeare: Szentivánéji álom /Orrondi Tamás/ R: Szőke István
    Shakespeare: Vízkereszt /Orsino/ R: Csiszár Imre
    Paul Foster: I. Erzsébet /Kikiáltó, Stubbes, a puritán, Lazarus Tucker/ R: Csiszár Imre - Ködszurkálók Színház
    Szomory Dezső: Incidens az Ingeborg hangversenyen /Ole Ingeborg/ R: Szőke István
    Sarkadi Imre: Oszlopos simeon /Szabó, Müller, Postás I-II/ R: Szőke István
    Gao Xingjiang: A buszmegálló /Ma üzletvezető/ R: Koltai Judit
    Samuel Beckett: A játszma vége /Hamm/ R: Koltai Judit
    Petőfi Sándor: A helység kalapácsa /Harangláb/ R: Nyilassy Judit
    Csemer Géza: Szidike lakodalma /Askara/ R: Csemer Géza
    Csokonai: Karnyóné /Tipptopp/ R: Szőke István
    Szilágyi Andor: El nem küldött levelek /Angelus/ R: Papp Csaba
    Ruzante: A csapodár madárka /Menato/ R: Szőke István - Ködszurkálók Színház
    L. Da Ponte: Ilyenek a nők /Ferrando/ R: Kerényi Mihály
    Bertold Brecht: Dobszó az éjszakában /Murk/ R: Géczi Zoltán - Ködszurkálók Színház
    Farkas József: Üveggolyócskák-Vígh utcai srácok R: Kriszt László
    Kókai János: Emberhelyzet R: Kókai János
    Willy Russel: Vértestvérek /Mr. Lyons/ R: Király Attila
    Füst Milán: A zongora /Mühlstadt Artur/ R: Géczi Zoltán - Ködszurkálók Színház
    Vojnich Iván: Anti - Pygmalion /Szilveszter/ R: Koltai Judit
    Csehov: Sirály /Dorn/ R: Kókai János
    Balázs Mari: Halhatatlanok R: Balázs Mari
    Nógrádi Sándor-Koltai Róbert: Sose halunk meg  R: Koltai Róbert
    Pruzsinszky Sándor: Archivatal /Bodó/ R: Kókai János
    Balogh Elemér-Kerényi Imre: Csíksomlyói passió /Lucipher, Centurio/ R: Csiszár Imre
    Breffort-Monnot-Legrand: Irma, te édes /Robi/ R: Magyar Attila
    Balázs Mari: Leszel a barátom? /Persze/ R: Balázs Mari
    Nyírő József: Jézusfaragó ember /Andorás/ R: Szőke István
    Moliére: Fösvény /Cleante/ R: Csiszár Imre
    Albert Camus: Félreértés /Jan/ R: Susán Ferenc
    Molnár Ferenc: A Testőr  /Színész/ R: Kerényi Mihály
    Illyés Gyula: Kegyenc /Valentinianus/ R: Susán Ferenc

    Mesedarabok:

    Nógrádi Gábor: Segítség, Ember /Sün Sámuel/ R: Koltai Judit
    Csukás István: Ágacska /Béka Berci, Virág, Rezső kacsa/ R: Koltai Judit
    Béres Melinda: Széllelbélelt mesék /Polgármester, Sir Szőrtelen, Ocosch/ R: Koltai Judit
    Keller Zsuzsa: Csillaglány /Burkalaf/ R: Koltai Judit
    Jergenyij Svarc: Hókirálynő /Tanácsnok/ R: Koltai Judit
    Grimm: Holle anyó /Béka Béni/ R: Petyi János
    Luís Sepulvera: A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni /Rojtosfülű/
    Buda Ferenc: Mátyás király és a cinkotai kántor /Mátyás/ R: Koltai Judit
    Grimm: Hófehérke és a hét törpe /Morgó/ R: Petyi János
    Benedek Elek: Szélike királykisasszony / Zamúr király/ R: Koltai Judit
    Janusz Korczak: Matykó király /Doktor/ R: Troján Tünde
    Carlo Collodi - Litvai Nelli: Pinokkió /Sántha Róka/ R: Czeizel Gábor

    Film:

    Török Ferenc: Szezon /távcsöves fiú/
    Mészáros Péter: Stammbuch /kolozsvári színész-Duna-Tv/
    Csemer Géza: Dankó Pista /Duna-Tv/
    A Jóban rosszban epizodistája /Árpád
    Kerényi Mihály: Művésznegyed-rövidfilmek /M2/
    Kerényi Mihály: Tiszta őrület
    Barátok közt /Zsuppán Levente/

    Rendezések:
    Lanford Wilson: Kéretik elégetni /MMS Mozdulatművészeti Stúdió/ - Ködszurkálók Színház
    Slawomir Mrozek: Emigránsok/a 2008-as Alternatív Színházi Szemle versenyprogramjában/
    August Strindberg: Julie kisasszony /Tűzraktér Színház/ - Ködszurkálók Színház
    Egon Wolff: Papírvirágok: /Tűzraktér Színház/ - Ködszurkálók Színház
    Szép Ernő: Kávécsarnok / Ladó Café / - Ködszurkálók Színház
    Maria Irene Fornes: A Duna /Spinóza Ház/ - Ködszurkál

    20/21 Énekes madár pb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    20/21 Énekes madár tkb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    20/21 Énekes madár zfb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    20/21 IV. Henrik pb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    20/21 IV. Henrik zfb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    22/23 Az ördög

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    22/23 Buborékok zfb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    22/23 Csókos asszony pb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    22/23 Csókos asszony zfb

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    22/23 Kaméleonidász (Felolvasószínház)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    22/23 Zenthe Nyár: Augusztus Oklahomában

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    22/23 Zenthe Nyár: Buborékok

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    22/23 Zenthe Nyár: Csókos asszony

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    23/24 A bolond lány

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 A bolond lány (Felolvasószínház)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 A bolond lány pr.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 A bolond lány zfb.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 A főszereplő (Szécsény)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 A főszereplő pr.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 A főszereplő zfb.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 Az ördög tp.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 Toyota Salgotarján - Zenthe Nyár: A bolond lány

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    23/24 Toyota Salgótarján - Zenthe Nyár: Pillantás a hídról

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    24/25 A bolond lány

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    24/25 A bolond lány szólóelőadás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    24/25 A főszereplő

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    24/25 Az a szép, fényes nap szólóelőadás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    24/25 Énekes madár

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    24/25 Minden jegy elkelt (Szécsény)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    24/25 Warrenné mestersége (Szécsény)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 A bolond lány

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 A bolond lány

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Őr

    25/26 A bolond lány

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Őr

    25/26 A bolond lány (Szécsény)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Őr

    25/26 Az ördög

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Bűntény a Kecskeszigeten

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező

    25/26 Bűntény a Kecskeszigeten

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező

    25/26 Bűntény a Kecskeszigeten (Szécsény)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező

    25/26 Kölcsönlakás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Philip Markham

    25/26 Kölcsönlakás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Kölcsönlakás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Philip Markham

    25/26 Kölcsönlakás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Philip Markham

    25/26 Kölcsönlakás (Szécsény)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Kölcsönlakás (Székfoglaló bérlet)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Kölcsönlakás (Zenthe bérlet)

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Kölcsönlakás Brunczel

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Kölcsönlakás Csics

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Kölcsönlakás T. Pataki

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Macska a forró bádogtetőn

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    25/26 Macska a forró bádogtetőn

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Brick

    A bolond lány - Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka

    József Attila Színház
    • Benjamin Beaurevers / Őr

    A falu rossza

    Mátra Művelődési Központ
    • Göndör Sándor, a falu rossza

    A fösvény

    Karinthy Színház
    • Clèante

    A Hétfejű Tündér

    Vidám Színpad
    • Szörnyeteg Lajos

    A hétfejű tündér

    Balatonfüred Kongresszusi Központ
    • Szörnyeteg Lajos

    A hétfejű tündér - Fellegjárók Társulat

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szörnyeteg Lajos

    A hétfejű tündér - Fellegjárók Társulat

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szörnyeteg Lajos

    A hétfejű tündér - Fellegjárók Társulat

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szörnyeteg Lajos

    A tündérlaki lányok - vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Petrencey Gáspár

    A TÜNDÉRLAKI LÁNYOK - vígjáték

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Petrencey Gáspár

    Ágacska

    Karinthy Színház
    • Béka Berci - Virág - Rezső Kacsa

    Ágacska

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Béka Berci / Virág / Rezsõ kacsa

    Ágacska

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Béka Berci / Virág / Rezsõ kacsa

    ANTI-PYGMALION

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Szilveszter professzor, az Akadémia tagja, hangyaetológus

    Archivatal

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Bodó, utcai vállalkozó

    ARCHIVATAL

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Bodó, utcai vállalkozó

    Árgyélus királyfi

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Pufók király, Varázsló

    Augusztus Oklahomában

    Gárdonyi Géza Színház
    • Színész

    Augusztus Oklahomában

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Színész

    Augusztus Oklahomában

    József Attila Színház
    • Színész

    Augusztus Oklahomában (Zenthe Ferenc Színház)

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Kicsi Charles Aiken, a fiuk

    Augusztus Oklahomában szólóelőadás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Az a szép, fényes nap - felolvasószínház

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Az a szép, fényes nap pr.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Az a szép, fényes nap zfb.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Az eltört korsó

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Az eltört korsó

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Az eltört korsó

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Az ördög

    Szarvasi Vízi Színház
    • László

    Az Ördög - ELŐADÁS Tiszakécskén

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Az Ördög - PB

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • László

    AZ ÖRDÖG - Zenthe Ferenc Színház

    Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
    • László

    Az ördög - Zenthe Ferenc Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • László

    Az ördög szólóelőadás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Az ördög VJB

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • László

    BEMUTATÓ LESZEL A BARÁTOM?

    Nemzeti Táncszínház
    • Persze

    Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz Főpróba

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Algernon Moncrieff (az unokaöccse)

    Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz PR

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Algernon Moncrieff (az unokaöccse)

    Bunbury, avagy hazudj, ha tudsz ZF

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Algernon Moncrieff (az unokaöccse)

    Csiky Gergely: BUBORÉKOK

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • András, Adolf

    Csiky Gergely: Buborékok

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • András, Adolf

    Csókos asszony

    Móricz Zsigmond Színház
    • Salvatore főkomornyik

    Erdő

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Erdő - PREMIER

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Falu rossza

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • GÖNDÖR SÁNDOR, a falu rossza

    Grimm: Holle anyó

    Általános
    • Béka Béni

    Harold Pinter: Hazatérés

    Veres 1 Színház
    • Joey

    HAROLD PINTER: HAZATÉRÉS

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Joey

    Harold Pinter: Hazatérés

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Joey

    Harold Pinter: Hazatérés

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Joey

    Harold Pinter: HAZATÉRÉS

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Joey

    Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok, Zenthe Ferenc Színház-Salgótarján

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Petrencey Gáspár

    Heltai Jenő: Tündérlaki lányok

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Petrencey Gáspár

    Hófehérke és a hét törpe

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Morgó

    Hókirálynő

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Tanácsnok

    Holle anyó

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Béka Béni

    Holle anyó

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Béka Béni

    Holle anyó

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Béka Béni

    Hunyadi – Verebes - Lovagias Ügy

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Pali

    Hunyady Sándor - Márkus Alfréd - Verebes István: Lovagias ügy

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész

    Irma, te édes

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Robi

    IV. Henrik (Zenthe Ferenc színház)

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Belcredi báró

    Kávécsarnok /Szép Ernő/

    Jegycenter Kft.
    • Rendező

    Képzelt beteg

    RaM Colosseum
    • Cléante, Angyalka imádója

    Keresztút

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Rendező asszisztens

    Lovagias ügy

    Szarvasi Vízi Színház
    • Pali

    Lovagias ügy

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Lovagias ügy

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Pali

    Lovagias ügy - ELŐADÁS Csepelen

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Lovagias ügy - ELŐADÁS Palotáson

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Lovagias ügy - PREMIER

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    LOVAGIAS ÜGY - Zenthe Ferenc Színház

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész

    Lovagias ügy - Zenthe Ferenc Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Pali

    Lúdas Matyi (Zenthe Ferenc Színház)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Galiba

    Luigi Pirandello: IV. Henrik - Zenthe Ferenc Színház

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Belcredi báró

    Macska a forró bádogtetőn pr.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Macska a forró bádogtetőn zfb.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Mátyás király és a cinkotai kántor

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Mátyás, Magyarország királya

    Michael Frayn - Még egyszer hátulról

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Garry Lejeune - Roger Lillicap

    Michael Frayn - Még egyszer hátulról

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Garry Lejeune - Roger Lillicap

    Mikszáth- Deres - Szent Péter esernyője

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • SZLÁVIK, glogovai paraszt

    Minden jegy elkelt pr.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Minden jegy elkelt zfb.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Moliere: A fösvény (Beavató színházi előadás)

    Általános
    • CLÉANTE, Harpagon fia, Marianna szerelmese

    Moliere: Képzelt beteg - vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Cléante, Angyalka imádója

    Moliere: Képzelt beteg -Ráadás előadás

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Cléante, Angyalka imádója

    Molnár Ferenc: Az ördög

    Mátra Művelődési Központ
    • László

    Molnár Ferenc: Az ördög

    Gyulai Várszínház
    • László

    Nem élhetek muzsikaszó nélkül Főpróba

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Viktor

    OSZTRIGÁS MICI

    Turay Ida Színház
    • Abbé úr

    Pillantás a hídról

    Goldmark Károly Művelődési Központ
    • Színész

    Pillantás a hídról

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Pillantás a hídról - Főpróba

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Pillantás a hídról - PREMIER

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Pillantás a hídról - Zenthe Ferenc Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Eddie

    Pinokkió

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Sántha Róka

    Pinokkió (Gózon Gyula Kamaraszínház)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Sántha Róka

    Pirandello: IV. Henrik

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Belcredi báró

    Szélike királykisasszony

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Zamur király

    Szélike királykisasszony

    Holdvilág Kamaraszínház
    • ZAMUR KIRÁLY

    Szélike királykisasszony - Holdvilág Kamaraszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Zamur király

    Szent Péter esernyője

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • SZLÁVIK, glogovai paraszt

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Budai úr / Pincér

    Tracy Letts: Augusztus Oklahomában

    Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
    • Kicsi Charles Aiken, a fiuk

    VSZF 2019 Az eltört korsó (Salgótarján)

    Thália Színház
    • Walter, trövénszéki tanácsos

    Warrenné mestersége

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    xÁgacska

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Béka Berci / Virág / Rezsõ kacsa

    xHófehérke és a hét törpe

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Morgó

    xSegítség, ember!

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Sámuel, a sün

    xSzélike királykisasszony

    Holdvilág Kamaraszínház
    • ZAMUR KIRÁLY

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016